Hogyan védekezhetünk hatékonyan a veszettség ellen?

Az egyetlen módszer a megelőző immunizálás. Kutyák esetében törvényileg kötelező évente beadatni a veszettség elleni vakcinát, macskáknak pedig – különösen, ha szabadban is járnak, érintkezhetnek más állatokkal – erősen javasolt a mostani helyzetben.

Ha már megtörtént a baj, az ugyanis nem csak a járványügyi kockázatot növeli tovább, de szeretett állatunk már biztosan nem menthető – a veszettség minden esetben halálos!

Milyen tünetei vannak a veszettségnek?

Kutyák esetében a lakásban tartott, nyugodt, kiképzett egyedeknél gyakoribb a csendes veszettség, míg a kertben tartott vagy kevésbé fegyelmezetteknél gyakrabban jelentkezik a veszettség dühöngő formája.

Kezdetben az állatok viselkedése lesz szokatlan, például nem ismerik meg a tulajdonosukat, tompulttá válnak, a gazdájukat vagy tárgyakat próbálnak nyalogatni, megijednek az erősebb hangoktól.

Az izgalmi szakaszban nyugtalanul szaladgálnak, gyakran elkóborolnak, naponta akár 40 km-t is megtéve, közben az útjukba kerülő embereket, állatokat megtámadhatják és megharaphatják – ezzel is terjesztve a betegségeket.

Emellett ehetetlen tárgyakat, anyagokat fogyaszthatnak el (pl. szalma, föld). Fokozott nemi ingerlékenység alakulhat ki, a kutyák rekedt hangú ugatást-vonyítást hallatnak, később a bénulásos szakaszban az állkapocs lógása, nyálzás, réveteg tekintet, kancsalság, a nyelés fájdalmassága miatt „víziszony” figyelhető meg (víziszony alatt azt értjük, hogy az állat képtelen inni, sőt már a víz látványa is fájdalmas görcsöket vált ki).
Ezek a tünetek néhány napig tartanak, majd bénulásos tünetek alakulnak ki és az állat elpusztul.

Macskákban általában a veszettség dühöngő formája alakul ki. A veszett macskákon kancsalság és nyálzás figyelhető meg, kutyákat és embert is megtámadhatnak, és a támadás során gyakran okoznak feji sebeket. Ezek különösen veszélyesek, hiszen mint az korábban említésre került, a betegség kialakulásának ideje függ a sérülés helyétől is.

Miért fontos különösen a macskák oltása?

Mivel nem kötelező, ezért a magyarországi körülbelül 2 millió kijáró vagy kóbor macska mind potenciálisan nincs beoltva veszettség ellen, ezért fokozottan veszélyeztetett! 

Főleg azok, amelyek bármelyik kertvárosban, vagy kisebb településen élnek.  Ők ugyanis nagy távolságokat megtesznek, főleg a kandúrok, és összetalálkoznak más kóbor macskával, denevérrel,  sünnel, görénnyel, vagy akár rókával, városias környezetben, így Budapesten is!

Előzd meg a bajt, előzd meg a terjedést!

Kíváncsi vagy, milyen egy veszett állat? Íme néhány videó, csak erős idegzetűeknek:

CategoryEdukáció

Petlegio | Trovet Hungary Kft. © .